3. rész

January

 Ma egész nap görcsben állt a gyomrom. Nem azért, mert beteg voltam, vagy ilyesmi, Az egészségemmel semmi baj nem volt. A problémám az volt, hogy délutánt David Prescott-tal kellett töltenem a korrepetálás miatt.
 Nem vagyok hozzászokva a fiúk társaságához, főleg a menőkéhez nem. Egyetlen fiú van, akit igazán a barátomnak mondhatok és akinek hozzá vagyok szokva a társaságához, ő Tony. De őt nem lehet összehasonlítani magas-jóképű-Daviddel. Nem mintha Tony külseje annyira vészes lenne. Egyáltalán. Aranyos fiú. Sajnos már a megjelenése miatt messziről süt róla, hogy stréber, a nyakig felgombolós kockás ingeivel és túl nagyra méretezett szemüvegével, ami rajta nem néz ki menőn. Már felhoztam neki a stílus változtatást, de nem hallgatott rám.
 Na és az is rátett a görcsölésemre, hogy ma este elvállaltam egy melót, amit nem kellett volna, de szükségem van minden centre.
 Hiába szerettem volna, ha lassabban telik az idő, mert percek alatt eljött a délután. Ez igazságtalanság! Ha az ember azt szeretné, hogy gyorsan teljen az idő, akkor az lelassúl, ha pedig azt, hogy lassan, akkor felgyorsul.
 Így hát már ott is voltam a könyvtár előtt és máris szembe találtam magam David Prescott-tal, aki a falat támasztva rám várt.
 - Szia. - köszöntem zavartan. Időbe fog telni, hogy megszokjam a társaságát és felengedjek mellette, mert ha ez egész félévben így megy tovább, akkor a pénz, amit korrepetálással szerzek, mind nyugtatóra fog elmenni.
 - Helló. - köszönt ő is. - Azt hiszem nincsenek sokan, szóval senkit sem fogunk zavarni.
 Ó, ez nagy baj! Nem szeretném, ha kettesben lennénk.
 Kinyitotta az ajtót, majd előre engedett. A kedvenc helyemhez siettem, egyik hátsó sarokba. Amikor már mindketten elhelyezkedtünk akkor jöttem rá, hogy ez nagyon nem volt jó ötlet, mivel a hely nem valami tágas, ezen kívül pedig egyáltalán nem vagyunk szem előtt. Hogy én mért nem gondolkodom előre?! Legközelebb máshova kell ülnünk, mondjuk pontosan a könyvtárosnő elé.
 - Szóval, hol is akadtál el az anyaggal? - kérdeztem.
 - Ide tudnád adni a matekedet?
 - Persze. De hol a tiéd? - néztem rá kíváncsian.
 - Nem szoktam magammal hozni. - rántotta meg a vállát. Eddig észre sem vettem, hogy nála soha sem láttam hátizsákot. Csak nagy ritkán egy jegyzetfüzetet.
 - Értem. - benyúltam a táskámba és kivettem a matek könyvem meg füzetem, majd odaadtam neki. Belelapozott a füzetembe, majd felém fordította és rá bökött egyik oldalra.
 - Kb innen nem értek semmit.
 - Hú. Hát akkor elég sok bepótolni valód lesz. - csodálkoztam el, mert még az év eleji leckéknél lemaradt.
 - Még szerencse, hogy ilyen jó korrepetítorom van. - mosolyodott el kajánul.
 - Nem tudhatod. Még csak az első óránál tartunk. - mosolyodtam el én is zavartan.
 - Bízom benned. - kacsíntott, én pedig pirulva lesütöttem a szemem, mire ő jókedvűen felnevetett.
 - Szerintem kezdjük el. - jegyeztem meg ideges mosollyal.
 - Oké.
 Egy órán keresztül magyaráztam neki és egyszerű feladatokat oldattam vele. Az elején szinte az egészet elrontotta, de az óra vége felé egyre jobban ment neki.
 Sokan a népszerű diákokról azt tartják, hogy tök hülyék, de David ezt képes volt megcáfolni. Folyton meglepett egy-egy kijelentésével és azzal, ahogy figyelt rám. Úgy tűnt, hogy nagyon is odafigyelt arra, amit mondtam és értelmezte is azt. Nem beszélt ostobaságokat, úgy viselkedett, mint egy nagyon is intelligens személy.
 - Kösz a mai órát! - mondta az óra végeztével. - Gyere, haza viszlek.
 - Köszönöm, de erre semmi szükség. Én nem arra lakok, mint te. - ellenkeztem.
 - Ne hülyéskedj már! Mindjárt besötétedik.
 - Nem félek a sötétben. - vágtam rá, mire ő mosolyogva megcsóválta a fejét.
 - Jó. Akkor világosan fogalmazok: Nem szeretem, ha nemet mondanak nekem. - nézett komolyan a szemembe. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy viccel vagy komolyan gondolja. - Szóval, ha nem szeretnéd, ha a vállamon cipeljelek ki az épületből, akkor magadtól kell jönnöd.
 - De... de ezt nem teheted. Tényleg csak 20 percre lakom innen... - ragadtam meg a táskám vállpántját és már indultam is volna.
 - Én mondtam. - mosolyodott el gonoszan, majd elkapta a derekamat és egy hirtelen mozdulattal a vállára dobott.
 - Tegyél le, tegyél le! - ütöttem egyik kezemmel a hátát, a másikkal pedig a táskámat fogtam szorosan, hogy le ne pottyanjon. - A könyvtárosnő azt fogja hinni, hogy éppen elrabolsz. - próbáltam valami szellemeset kitalálni, hogy végre letegyen, de nem jött össze. Ő csak ment tovább, jókedvűen elköszönt a könyvtárosnőtől, aki csak mosolygós "fiatalok" fejrázással nézett felénk. - Most már megyek magamtól, csak tegyél le, oké?
 - Már itt vagyunk. - óvatosan letett a talajra, majd kinyitotta nekem az anyósülésnél az ajtót. - Beszállás!
 Én csak dühösen rá néztem, majd duzzogva beszálltam. David megkerülte a kocsit és ő is belült. Derűs jókedvvel rámnézett, majd egyszer csak túl közel került hozzám. A teste már majdnem érintette az enyémet, az arca pedig pár centiméterre volt az enyémtől. Akaratlanul is mély legvegőt vettem és a tüdőm az ő illatával volt tele. Eddigi életemben csak Papa illatát ismertem, de most már ezt is örökre megjegyzem. A szívverésem az eddiginél is jobban felgyorsult és fogalmam sem volt, hogy ezután mi fog történni. David mélyen a szemembe nézett és már azt hittem, hogy megcsókol, de ehelyett meghúzta a jobb oldalamon a biztonsági övet és lassan ő is visszaereszkedett a helyére, majd becsatolt. Ugyanezt véghezvitte a sajátjával, majd megkérdezte, hogy merre induljon. Csodálatos módon megtaláltam a hangomat és zavartan elmagyaráztam neki.
 Miután kitett megköszöntem neki a fuvart és felsiettem a lakásunkba. A szobámba érve ledobtam magam az ágyra és a plafont bámulva azon kezdtem agyalni, hogy mi a fene történt velem a kocsiban. Mégis miből gondoltam azt, hogy meg fog csókolni? Miért csókolna meg? Az ő fejében biztos meg sem fordul ilyesmi. Alig ismerjük egymást, ezenkívül pedig ő egy teljesen más világba tartozik. Jelenleg összeköt minket a korrepetálás, de ennyi az egész. A legjobb kérdés pedig az, hogy én miért szerettem volna, hogy megcsókoljon? Vagyis azt hiszem, hogy igazából nem is a csókot vártam, hanem azt, hogy végre én is túlessek ezen. Mert annyira ciki vagyok, hogy pár hónapon belül betöltöm a 18-at és még soha sem csókoloztam.
 Reménytelen vagyok.

 Hatkor lefeküdtem aludni egészen kilencig, majd készülődtem az estére. Szerencsére Papa ma késő éjszaka ér haza, így én észrevétlenül haza tudok jutni. Felvettem egy sötét farmert és egy fekete pulóvert, rá pedig egy szintén fekete kabátot. Belebújtam a bakancsomba, a kapucnit a fejemre húztam és el is indultam Conny bárja felé. Nem ez az első eset, hogy elvállalok nála egy kis melót. Nincs sok dolgom és elég jól megfizet. Egyetlen hátránya a munkának, hogy illegális. Nagyon illegális.
 Conny egy díler. Tudom, a neve nem valami félelmetes. Nekem mindig Conny, a boci jut eszembe róla, egészen addig amíg egymással szembe nem vagyunk. Nem túl magas, de eléggé nagydarab. Úgy értem hájas. A hamis kubai szivar mindig kilóg a szájából és óriási arany nyaklácok lógnak a nyakából.
 Lassan odaértem a bárhoz és elhaladva pár ittas ember mellett bementem egyenesen Conny ajtajáig. Ott bekopogtam.
 - Gyere! - üvöltötte, mire én benyitottam. - Áh, mindig örülök, ha látlak kislány. - mosolygott rám. Próbáltam visszamosolyogni, de szerintem csak egy grimaszra futotta. - Na szóval. Tudod mi a dolgod. Engem csak az érdekel, hogy ne kapjanak el és a megadott összeggel gyere vissza.
 - Értettem. - egy cetlit tett az asztal sarkára.
 - Itt a cím, az anyag ott a széken. Jó munkát, aranyom!
 Ezt annak vehettem, hogy mehetek. Fogtam az anyagot, ami éppenséggel belefért a zsebembe, majd felmarkolva a cetlit elindultam. Csak amikor kiértem a helyiségből akkor olvastam le a címet. A francba! A város legrosszabb részére kellett menjek. Nem számít, megycsinálom! Ismételgettem magamban.
 Majdnem egy fél órába telt, mire megtaláltam az adott lakást. Első emelet, 8-as ajtó. A bejáratnál nem volt biztonsági zár, így zavartalanul bemehettem. A lépcsőházban felgyúlt a fény. Iszonyú mocsok volt és mintha cincogást hallottam volna. Kirázott a hideg. Rettegek a rágcsálóktól. Felérve az első emeletre megvizsgáltam az ajtókat. Legalább nem a 8-as van a legrosszabb állapotban. Az ajtóhoz léptem, vettem egy mély lélegzete és bekopogtam. Pár másodperc múlva léptek zaját hallottam, majd kinyílt az ajtó.
 - Mit akarsz? - förmedt rám egy elég rossz állapotban lévő férfi. Kopasz volt és sovány. Ha jól láttam pár foga is hiányzott.
 - Azt hiszem hoztam magának valamit. - mondtam tárgyilagosan.
 - Conny küldött? - kérdezte gyanakodva.
 - Ő.
 - Mutasd! - utalt a drogra. Egy kicsit kiemeltem a zsebemből, hogy megbizonyosodjon róla. - Add ide!
 - Előbb a pénzt! - dühösen megfordult és bement a lakásba. Pár pillanat múlva visszajött és a kezembe nyomta a pénzköteget. Megszámoltam, hogy teljes-e az összeg, majd zsebre vágtam - Tessék! - adtam a kezébe az anyagot és már mentem is volna, amikor észre vettem valamit megcsillanni a kezében.
 - Add vissza a pénzemet, ribanc! - rivallt rám a kést fenyegetően elém tartva.
 Hirtelen bepánikoltam és reflexszerűen felé rúgtam és keményen eltaláltam a sípcsontját. Ebben a pillanatban a kése is felém lendült és a hasam bal oldalán valami hideget, utána pedig hirtelen megleget éreztem. Nem törődtem azzal, hogy a hasamból ömlik a vér, csak a zsebemben lévő pénzt szorongattam és olyan gyorsan szedtem a lában, ahogy tudtam.
 Ahogy kiértem az útra szerencsére észre vettem egy taxit és gyorsan beszálltam. A sofőr megkérdezte, hogy jól vagyok-e, de én csak bólogatva megkértem, hogy vigyen gyorsan Conny bárjához. Éreztem, hogy ömlik a sebemből a vér és már kezdtem szédülni, de összeszedtem minden erőmet és nem ájultam el. Sikerült a taxist is kifizetnem, szerencsére bőr ülése van és onnan könnyen letakarítják a vérem. Épp, hogy beértem a bár ajtaján már nem bírtam tovább és minden elsötétült előttem.


Hey! Hát nem is tudom, mit mondjak. Már nagyon rég nem hoztam részt. De ma végre volt időm, ellenálltam a lustaságnak és megírtam, ami már régen a fejembe motoszkált.
Ha tetszett a rész jelezzétek! Megpróbálom minél előbb hozni a következőt.
Üdv és puszil, Daphne! :)