January
Fehér falak, erős szag, kényelmetlen ágy. Hát persze, hogy egy kórház. Mikor ez a tudatomig is eljutott, hirtelen felültem. Hát nem kellett volna. A hasamon a seb hirtelen egy óriásit nyílalt.
- Hé! Inkább maradj nyugton. A végén kibomlik a varrás. - nagy meglepetésemre David Prescott állt az ágyam mellett és (aggódva?) nézett le rám.
- Összevarrták? - nyúltam a sérülésemhez, amit valamivel leragasztottak.
- Ja. Eléggé mély volt a vágás.
Mikor ezt kimondta, akkor döbbentem rá, hogy a tervem, hogy titokban tartom a sérülésemet, már füstbe ment. Bizonyára már az egész suli tud róla.
- Elmondod, hogy hogy szerezted? - nézett rám érdeklődve.
Hát igen. Késő este elmentem a gettóba, hogy drogot áruljak és egy pasas szépen leszúrt. Nem nagy ügy, tényleg. Ez lett volna az őszinte válaszom, de persze nem voltam az.
- Csak baleset volt. Én... - gyorsan elkezdtem hadarva beszélni. - Otthon a konyhában voltam, épp vacsorát készítettem és le kellett vennem valamit a szekrényről. És mivel eléggé kicsi vagyok, ahogy te is láthatod, szóval felmásztam egy székre, késsel a kezembe, ami elég hülye ötlet volt. A vége pedig az lett, hogy leestem és megszúrtam magam. - próbáltam beadni ezt a hazugságot, de úgy nézett rám, mintha egy szavamat sem hinné el. Ekkor jobban szemügyre vettem a környezetemet, ami nem tűnt ingyenes mulatságnak. - Mégis, hogy kerülök egy magán szobába?
- Én kértem, hogy hozzanak ide. - vonta meg a vállát.
- Tessék?! Ne hülyéskedj! Egy ilyen szoba nem ingyen van. És nekem nincs annyi pénzem, hogy...
- Emiatt ne aggódj. Már kifizettem a szobát. - rendezte le ennyivel.
- Oh, ne! Nem kellett volna. Nekem megfelelt volna egy közös kórterem, mint a többi betegnek. - temettem a kezembe az arcomat. - Ígérem, majd visszafizetem.
- Nem kell semmit visszafizetned.
- De nekem ez kellemetlen. - néztem bele felemás szemébe.
- Akkor mit szólnál ahhoz, hogy ezentúl ingyen korrepetálnál addig, amíg megtérül az összeg? - vetette fel az ötletet, amit elfogadhatónak találtam.
- Oké. Ebbe beleegyezem. - bólintottam rá, mire elmosolyodott.
- Az apádnak is nemsokára itt kell lennie.
- Értesítetted az apámat? - kérdeztem rémülten, mert azt szerettem volna legkevésbé, hogy Papa aggódjon értem.
- Nem én. A suli volt. - ahogy ezt kimondta, kopogtattak az ajtón, majd Papa lépett a kórterembe.
- Jajj, kislányom! - jött gyorsan oda hozzám, majd átölelt. - Annyira megijedtem, mikor felhívtak és azt mondták, hogy kórházban vagy. Mégis mi történt? - neki is gyorsan elmondtam azt, amit David-nek, de ő nem tűnt gyanakodónak. - Többé ne lássak kést a kezedben! - fenyegetett meg játékosan.
- Ne aggódj Papa, többé nem leszek ilyen ügyetlen. - mondtam mosolyogva.
- Nem mutatod be a fiatalembert? - intett David felé.
- David Prescott vagyok, uram. - előzött meg David és a kezét nyújtotta Papa felé. - Örülök, hogy megismerhetem.
- Theodor vagyok, January apukája. Honnan ismeritek egymást? - nézett Davidről rám, majd vissza.
- Jan-el van néhány közös óránk, ezenkívül pedig ő korrepetál matekból. - mondta ezt is helyettem David.
- Értem. Köszönöm, hogy itt voltál a lányommal. - hálálkodott Papa, mire David kicsit zavartnak tűnt, ezért gyorsan közbe vágtam.
- Papa, nem kellett volna eljönnöd a melóból.
- Ugye, ezt nem gondolod komolyan? Az apád vagyok és nincs számomra nálad fontosabb! - nézett rám felháboródva.
- De már jól vagyok. Nyugodtan visszamehetnél. Nem kell miattam kockáztatnod az állásodat. - próbáltam meggyőzni, de nem sikerült. Azt mondta, hogy mára elengedték.
David, sajnos nemsokára elment. Habár tudtam, hogy nem maradhat itt velem végig. Mégis mért maradott volna? Annak sincs sok értelme, hogy eddig itt volt velem, hogy ne legyek egyedül. Senkinek sem lennék képes bevallani, de nagyon megmelengette a szívemet, hogy ma mellettem volt. És nemcsak itt a kórházba. Hanem a suliban is. Kicsit azok az emlékek homályosak, de arra pontosan emlékszem, hogy ő talált rám és a karjába vett. Tudom, hogy nem kéne egy szerelmes libaként ezt felfogni, de mégis David Prescott tartott a karjában, akiért minden lány oda van.
Kicsit később az orvos is megvizsgált, azt mondta, ha nem mozgok sokat, akkor nem kell sok idő és begyógyul a sebem. Megpróbáltam meggyőzni, hogy engedjen haza, de végül csak annyiban tudtam kiegyezni vele, hogy holnap délben hazamehetek.
Apa haza ugrott, hogy hozzon nekem pár cuccot, mert sikerült meggyőznöm, hogy holnap ne jöjjön be a kórházba, inkább menjen dolgozni, mert a barátaim majd haza visznek. Ez persze hazugság volt, de csak így tudtam meggyőzni. Sajnos sem Tony-nak, sem Cynthia-nak nincs kocsija és amúgy sem tudtam velük kommunikálni, mert a mobilom még biztosan a suliban volt.
Szerencsére apa elhozta egyik kedvenc könyvemet, amit olvashattam, így nem unatkoztam, amíg egyedül voltam. Ruhaválasztás terén már nem volt ilyen jó ízlése. Egy egyszarvús-szivárávnyos pizsamát hozott, amit még 14 évesen kaptam tőle - és ami még mindig jó volt rám. Ami azt illeti, imádom ezt a pizsit, de eléggé ciki mások előtt ezt hordani. A holnapi ruhámon sem gondolkodhatott sokat, mert egy fekete, vastag melegítő nadrágot hozott, egy lila kasmír pulóvert és még egy meleg bakancsot is. Persze nem feledkezett meg a kabátról, sapkáról meg a sálról sem. Aggódó szülők... Na és milyen fehérneműt hozott? Abból is a legkislányosabbat. Hello Kitty-s bugyit és egy halvány rózsaszín melltartót. Elég ciki neki is meg nekem is, hogy a fehérneműs fiókomban túrkált, de erről megpróbálok megfeledkezni.
Este egy darabig olvastam, de eléggé hamar elálmosodtam - ami gondolom a vérveszteségnek köszönhető -, így hamar lefeküdtem aludni.
Nem gondoltam volna, de néhány szörnyű éjszaka után, édes álom környékezett meg, amiben egy szuperhős a karjaiba vett és azt suttogta, hogy minden rendben lesz. Reggelre az álom elhalványult, de arra pontosan emlékszem, hogy egyik szeme barna, a másik pedig kék volt.
Sziasztok! Úgy szégyenlem magam, hogy ennyit kellett várni erre a részre (is). Most kivételesen nem a lustaságnak tudható le a sok késés, hanem annak, hogy egy új történeten dolgozom. Még nem tudom, hogy meg fogom-e osztani, vagy sem. Majd mikor befejezem, akkor eldöntöm. De annyit elárulok, hogy egy fantasy történetről van szó.
Remélem, hogy a következő részt sikerül hamarabb megírnom.
Ha gondoljátok hagyjatok nyomot magatok után.
Köszönöm, hogy elolvastátok! Puszi :*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése