11. rész

January

 Utálok a középpotban lenni. Nagyon feszélyez, ha az emberek bámulnak, mindig nagyon zavarba jövök és nem merek senki szemébe nézni. Ma pedig David-nak köszönhetően nagyon sok szem rám tapadt. Nem csak akkor, amikor reggel megérkeztünk, később is láttam, hogy egyesek rám néznek és összesúgnak a mellettük állóval.

 Nagy meglepetésemre irodalomórán David csusszant a mellettem lévő padba.

 - Eddig nem itt ültél. - jegyeztem meg.

 - Ja. De rájöttem, hogy itt jobban oda tudok figyelni a tanárra. - mondta hamiskás mosollyal.

 - Aha. Honnan jött ez a hirtelen érdeklődésed az irodalom után? - mentem bele a játékba.

 - Rájöttem, hogy igazából mennyire szép az irodalom és úgy döntöttem, hogy a gimi után anglisztikát fogok tanulni az egyetemen. - mesélte annyira meggyőzően, hogy ha nem ismerném elhittem volna neki.

 Felnevettem.

 - Ne nevess! Komolyan beszélek.

 - Oké-oké. Ha te mondod, elhiszem. - ráztam meg hitetlenkedve a fejem. Tovább sajnos nem tudtunk beszélgetni, mert bejött a tanár.

 Eljött az ebédidő és a barátaimmal, Cinthya-val és Tonny-val bevonultunk az étkezdébe. Sorba álltunk a kajánkért, majd miután megkaptuk az adagunkat, leültünk a megszokott helyünkre.
 - Milyen az új családod? - kérdezte Tony, mire elszakítottam figyelmemet az ételről és belenéztem kíváncsi tekintetébe.
 - Kedvesek. - vontam vállat.
 - És véletlenül nem szeretnéd elmondani, hogy kik azok? - kérdezte Cinthy.
 - Gondolom a sok pletykát hallva, már rájötettek.
 - Az az igazság, hogy nem lepődtem meg. - jegyezte meg Tony. - David-től bármi kitelik.
 - Nem olyan rossz ő, mint ahogy a többség elképzeli. - vettem a védelmembe.
 - Te most megvédtél egy népszerűt? - kérdezte meglepettem Cinthy.
 - Csak az igazat mondom. Ő igazából nagyon kedves...
 - Veled. - tette hozzá szemüveges stréber barátom.
 - Miért mondod ezt? Bántott valaha? - érdeklődtem, nagyon is kíváncsi voltam a válaszára.
 - Azt nem mondanám. De tőlem szerezte meg a telefon számod és akkor nem volt nagyon kedves, sőt nagyon bunkó és követelőző volt.
 - Oké. Lehet, hogy David picit tényleg bunkó... - ismertem el.
 - Ne már Jan. Összetörőd a szívem. - hallottam meg Dave hangját a hátam mögül.
 Hátranéztem és megláttam őt jókedvűen mosolyogni, két haverjával az oldalán.
 - Bocsi. - préseltem ki magamból.
 - Ugyan. - szólalt meg egyik barátja, Will. - Dave-re nézve ez még dícséret.
 - Ja. Az überseggfej sokkal jobban ráillik. - tette hozzá Jake, majd rám kacsintott.
 - Pofa be! És te csak ne kacsintgassál. - förmedt rá viccesen a barátaira, de ők csak nevettek.
 Kihúzódott a mellettem lévő szék, majd egy tálca is az enyém mellé került. Ezt követően másik két székkel is ez történt. Barátaim ugyanolyan megdöbbenve bámultak, mint én.
 - Ti meg mit csináltok? - intéztem leginkább Dave felé a kérdésem.
 - Leültünk ebédelni. - mondta egyszerűen.
 - Ide? - folytattam a vallatást.
 - Miért ne?
 - Nektek nem itt van a helyetek.
 - Tényleg? Erről nem is tudtam. Na és ti srácok? - a két haverja megcsóválta a fejét.
 - De komolyan, nem ülhettek itt!
 - Jan. Komolyan megbántasz. Csak nem szégyelsz minket?
 - Ha igent mondasz, én is megsértődök. Pedig nagyon régóta kedvellek, még a szekrényes eset óta. - mondta Jake.
 - Te meg miről beszélsz? - nézett rá hirtelen David haragosan.
 Először nekem sem ugrott be, hogy miről beszél, de aztán rájöttem. Ő volt az egyik, aki két hete be akarta tuszkolni Tony-t a szekrényébe.
 - Haver ne légy mérges. Semmi olyasmi, amire gondolsz. Csak tudod, Kyle-val nem is olyan rég hülyültünk és valakit viccből próbáltunk a szekrényébe zárni, de a kedves kis January megakadályozta. - magyarázta Jake.
 - Az a valaki itt ül előtted. - szóltam közbe.
 - Ó, ember. Tényleg te vagy az! - vette észre Tony-t. - Bocs, többé nem fordul elő. Legalábbis veled. - tette hozzá halkan az utolsó mondatot.
 - Semmi baj. - mondta udvariasan Tony, de közben szégyenlősen lehajtotta a fejét.
 Az ebéd további részébe a három népszerű srác szórakoztatott minket. Habár kissé furcsa volt, nagyon élveztem a társaságukat és láttam Cinthy-n és Tony-n is, hogy ők is így voltak vele.
 Az utolsó óra után a parkoló felé siettem, mert David szokásához híven ragaszkodott hozzá, hogy ő fuvarozzon. Mielőtt még kiléptem volna az iskola ajtaján valaki az utanba állt. Felnéztem és egy barátságtalan tekintettel találtam szembe magam.
 - Csak egy percre, sápadtka. - szólalt meg Bella. - Nem tudom, hogy mi folyik köztetek David-del, de ne gondold, hogy sokáig fog tartani. Hamarosan megun téged és jobbat fog keresni nálad. És találni is fog.
 - De... - megakartam mondani, hogy nincs semmi köztem és Dave között, de nem hagyta, hogy befejezzem.
 - Nem érdekel, hogy mit akarsz mondani. - azzal megfordult és eltipegett.
 Egy darabig még megdöbbenbe álltam, majd összeszedve magam elindultam az eredeti célom felé.

***

 - Hétvégén buli lesz Jake-nél. Mondtam már neki, hogy megyünk. - mondta Dave, amikor vacsora után a szobámba élősködött. Az ágyamon, mellettem üldögélt és a tévécsatornákat kapcsolgatta.

 - Megyünk? - kérdeztem vissza, hátha rosszul hallottam.

 - Ja.

 - Én nem járok bulikba.

 - Nem jártál. Egészen eddig. De ezentúl fogsz, méghozzá velem. - mosolygott kajánul.

 - Azt felejtd el. - ráztam tiltakozva a fejem.

 - Jan. Szükséged van egy kis kikapcsolódásra. Tudom, hogy még mostanában is szomorkodsz. Ez így nem jó.

 - Ez teljesen normális. Meghalt az apám Dave! - ahogy ezt kimondtam újra szíven ütött a valóság. Az, hogy már nincs Papa köztünk.

 - Épp ezért mondom. - jött közelebb hozzám és a kezébe fogta az arcomat. - Csak azt akarom, hogy ne búslakodj folyton. Hogy érezd jól magad. - hüvelykujjával gyengéden végigsímított az arcomon, ami arra késztetett, hogy behúnyjam a szemem. Semmi sincs olyan kellemes, mint az érintése.

 - De nemrég szedték ki a varratokat. Óvatosnak kell lennem. - próbáltam felhozni egy erős érvet.

 - Majd vigyázok, hogy ne történjen semmi baj. - meleg lehellete csiklandozta az arcomat és amikor kinyitottam a szemem az arca csak néhány centire volt az enyémtől. - Gyere el velem. Ha majd tényleg rosszul érzed magad, akkor hazahozlak. Ígérem. Oké?

 - Oké. - igazságtalanság volt így rávennie. Ha ennyire közel van hozzám nem tudok nemet mondani neki.

 - Akko jó. - suttogta.

 Magam sem tudom hogyan, de hanyat találtam magam az ágyamon, Dave pedig ott volt mellettem, félkönyékre támaszkodva, arca közel az arcomhoz. Egyszer csak puha ajka megérintette az arcomat, a keze pedig a derekamra vándorolt. Lassan, nagyon lassan szája végigcsúszott arcomtól egészen a fülem mögötti területre, amiről nem is tudtam, hogy ennyire érzékeny. Elakadt a léglegzetem, főleg, amikor apra csókokkal halmozta el a bőrömet. Lassan lesiklott a nyakamra és egy mély lélegzetett vett.

 - Annyira jó az illatod. - lehelte. Ajka tovább folytatta útját egészen a kulcscsontomig. Magamat is meglepve hangosan felsóhajtottam, amikor megéreztem forró nyelvét a kulcscsontom közepén lévő kis gödörben. Nem bírtam mit kezdeni a kezemmel és hirtelen belefúrtam ujjaimat a hajába. Azt hittem, hogy tovább folytatja, de felemelte a fejét és én is kinyitottam a szemem. Először a szemembe nézett, azután tekintete az számra tévedt, én pedig akaratom ellenére megnyaltam az alsó ajkam. Elszántan rám nézett és közeledni kezdett, amikor kivágodott a szobám ajtaja.
 - Jan, olvasol nekem esti mesét? - kérdezte Mandy belépve a szobába, mire mi szétrebbentünk, a kislány viszont észrevette nagyon közeli testhelyzetünket. - Mit csináltok? - nézett ránk kíváncsian.
 - Jan-nek valami bement a szemébe. - rögtönzött Dave.
 - Igen, tényleg. - értettem egyet vele.
 - Megnézhetem én is? - mászott fel az ágyamba.
 - Már sikerült eltávolítanom. - vakargatta a bátyja zavartan a tarkóját.
 - Szeretnéd, ha mesét olvasnék neked? - kérdeztem elterelve a beszélgetést.
 - Igen, igen! - élénkült fel a kislány.
 - Oké. Akkor irány túl a szobádba. - mosolyogtam rá, mire kézen fogott és elkezdett húzni maga után.
 Visszanéztem David-re, mire ő rám kacsintott cinkosan. Rámosolyogtam, majd követtem a kislányt a szobájába.


Sajnálom, hogy hónapok óta nem volt rész! Megpróbálok a nyáron írni, de nem ígérek semmit. Főleg ez a hónapom zsúfolt lesz és sajnos a tanulással kell foglalkoznom, de ha majd lesz egy kis időm jövök és írok! :)

10. rész

David

 January kifürkészhetetlen szemekkel nézett rám, fogalmam sem volt, hogy mit gondol. Féltem, hogy kiakad rám, mert nem tetszik neki ez a szituáció. Épp meg akartam szólalni, de a húgom közbe vágott.

 - Davie azt mondja, hogy ismer téged. Tényleg?

 - Aha. Tudod egy suliba járunk. - mondta neki kedves hangom Jan.

 - Milyen szuper neked. Kár, hogy én nem oda járok.

 - Figyelj húgi. Van csoki az asztalomon, szeretnéd megenni? - kérdeztem tőle, mert kettesben akartam lenni Jannel.

 - Igen! - kiáltott boldogan és ki is szaladt a szobából.

 Az előttem levő szőke lány elfordult tőlem és leült az ágyára, miközben csalódottan megcsóválta a fejét. Hirtelen nem tudtam, mit mondjak neki.

 - Te tudtad, ugye? - kérdezte, de még mindig nem nézett rám.

 - Igen.

 - Te intézted el? Megkérted a szüleidet, hogy fogadjanak be? - nézett rám vádlón.

 - Sajnálom.

 - El sem tudod hinni, most hogy érzem magam! A szegény kis árva, akit befogadott a nagy gazdag család.

 - Csak jót akartam neked! Oké? -emeltem meg én is a hangomat.

 - Elhiszem. De nekem ez így nem jó! Úgy érzem, hogy nem kéne itt lennem! - úgy mondta, olyan nagy bizonyossággal, hogy tényleg elhittem neki, hogy így érez. Szemei könnyektől csillogtak, de nem engedte útnak őket. Közelebb mentem hozzá és letérdeltem elé, kezeimet a térdére tettem.
 - Tudom, hogy előbb beszélnem kellett volna veled. De amikor megtudtam, hogy nevelőszülőkhöz kerülsz nem is gondolkodtam. Féltem, hogy rossz családhoz kerülsz a végén és a kezembe vettem az irányítást.
 - Szereted, ha mindent te irányítasz, mi? - kérdezte cinikusan.
 - Nem tagadom. - mosolyodtam el. - Mondd, hogy nem haragszol rám!
 Keresztbe fonta a karját és nem nézett rám.
 - Kérlek! Ne makacskodj már!
 - Oké. - nézett rám megenyhülve. - De úgy érzem, hogy felborítom a családi idilleteket. Nem is értem, hogy mért akartad, hogy ideköltözzek.
 - Ez egyszerű. - közelebb hajoltam hozzá és a fülébe súgtam. - Odavagyok érted.
 Elakadt a lélegzete és hitetlenkedve nézett rám. Nagyon aranyos volt. Legszívesebben megcsókoltam volna a kissé elnyílt, rózsaszín ajkát.
 - Ne mondj nekem ilyeneket. - mondta lesütött szemekkel.
 - Pedig úgy vettem észre, hogy nem szereted, ha titkolózom előtted. - nevettem.
 - Te ezt komolyan gondoltad? - kérdezte komolyan.
 - A lehető legkomolyabban. - kezemet a térdéről felcsúsztattam a csípőjére. - Szeretnéd, ha bebizonyítanám?
 Az ajkára tévedt a tekintetem és arcommal felé közelítettem. Mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, de én sem voltam sokkal nyugodtabb nála. Már régóta szerettem volna megtudni, hogy milyen érzés megcsókolni őt, de nem tudtam, hogy ez-e a megfelelő alkalom erre, vagy sem. Végül megszakítottam a kettőnk között lévő távolságot és egy hosszú pillanatra ajkamat a szája sarkára tapaszottam. A testem még többet akart, de muszáj volt eltávolódnom tőle és sürgősen lenyugtatnom magam, mert féltem, hogy még többet követelnék tőle.
 - Később találkozunk! - mondtam, majd magára hagytam.

***

 Másnap reggel időben felkeltem, mert tudtam, hogy Jan nem szeretne elkésni a suliból. Mivel volt még időm, pizsamában lesétáltam reggelizni a konyhába, ahol már ott volt Jan teljes készenlétben állva.

 - Te máris kész vagy? - kérdeztem álmosan.

 - Aha. - mondta, miközben lenyelte az utolsó falás reggelijét. - Nem akarok elkésni.

 - De még egy csomó időnk van. Kocsival tíz perc az út.

 - David, én nem megyek veled. - jelentette ki komolyan, ami nem mondom, hogy nem esett rosszul.

 - Nem mondod komolyan. - haragosan összevontam a szemöldökömet. - Mégis mért nem akarsz velem jönni?

 - Gondolj csak bele. Ha ma meg ezután is veled megyek iskolába, mindenki rólunk fog pletykálni. - magyarázta.

 - Nem érdekel, hogy mit mondanak az emberek. - vontam meg a vállam.

 - De engem igen. Vagyis eddig láthatatlan voltam, senkit sem érdekelt, hogy mi van velem és szeretném, ha ez így is maradna. Emellet meg biztos összeboronálnának bennünket és majd azon csámcsognak, hogy miért velem vagy egy népszerű pom pom lány helyett.

 - Szögezzük le: leszarom mások véleményét. És nem cserélnélek le egy pom pom lányra. Szoktál tükörbe nézni? - megszeppent arcát látva gyorsan folytattam. - Vedd már észre hogy nézel ki!

 - Hogy? - kérdezte ártatlan tekintettel.

 - Gyönyörű vagy. - világos bőre hirtelen kigyúlt és lesütötte a szemét. Megsimogattam az arcát. - Várj meg, jó? Öt perc és kész vagyok. Addig csinálj nekem egy szendvicset. Vagy inkább kettőt. Éhen halok.
 Mire elkészültem, Jan a reggelimet is elkészítette. Gyorsan bekaptam, majd a nem túl lelkes Jannel bepattantunk a kocsimba és suliba mentünk. Nem nagyon beszélgettünk az úton, Jan idegesnek tűnt. Amikor leparkoltam a szokásos helyemen bíztatóan rámosolyogtam, majd kiszálltunk. Több szempár is felénk fordult, de ezt már megszoktam, nem úgy mint Jan. Szívesen közelebb léptem volna hozzá, hogy megfogjam a kezét, vagy átöleljem a derekát, de nem segítettem volna a helyzetén. Miután beértünk az épületbe felém fordult.
 - Megyek megkeresem a barátaimat. Majd később találkozunk. - mielőtt szóltam volna bármit is, elment.
 Én is észrevettem Willt és Jake-t és odamentem hozzájuk. Will szélesen mosolygott.
 - Úgy sejtem beköltözött már a kiscsaj. - Willnek már elmeséltem, hogy Jan hozzánk költözik, így a barátaim közül ő tudott egyedül róla.
 - Ja. Tegnap. - mondtam.
 - Miről beszéltek? - kérdezte kíváncsian Jake.
 - Dave új húgocskát kapott. - jegyezte meg Will.
 - Nem a húgom. - néztem rá szúrosan.
 - Csak hülyülök. Tudom, hogy bejön neked.
 - Még mindig nem értem. - panaszkodott Jake.
 - Davehez költözött January Morgan. - világosította fel a legjobb haverom.
 - Az a helyes kis szöszi, akit mindig úgy bámulsz, mintha fel akarnád falni? - érdeklődött pimasz mosollyal.
 - Pofa be, seggfej!
 - Igen, ő az. - mondta velem egyszerre Will. - És ma reggel együtt jöttek suliba.
 - Lehetne valami másról beszélni? - próbáltam más felé vinni a beszélgetést.
 Ekkor egy mézes-mázos hangot hallottam meg a hátam mögül.
 - David, beszélhetnénk? - felismerve a hangot megforgattam a szemem, miközben a két haverom vigyorgott.
 - Persze Bella. Mondd csak. - fordul a pom pom lány felé.
 - Tudod, azt pletykálják, hogy jársz valakivel. - nem próbálta elrejteni, hogy ez neki mennyire nem tetszik.
 - Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan terjednek a hírek. - próbáltam nem egyenes választ adni.
 - Akkor igaz?
 - Alakulóban van valami. - reméltem, hogy megelékszik ezzel a válasszal.
 - És komoly terveid vannak? - kezdett már nagyon elegem lenni a sok kérdéséből.
 - Ja. De, ha nem baj akkor mennék. Időben be kell érnem órára. - húztam ki magam a további vallatása alól.
 - Oh, oké. Akkor később.
 Elfordultam és barátaimat is otthagyva  a fizika laborba siettem, hogy minél távolabb legyek ettől a tapadós csajtól. Közben arra gondoltam, hogy egy óra múlva láthatom Januaryt irodalomórán.