January
A napok rettentő lassan vánszorogtak. Papa nélkül üres volt a lakás, mint ahogy én is. Még mindig nem fogtam fel, hogy ő már nincs többé. Egy hete és három napja még itt volt, most pedig egyedül üldögéltem a lakásban.
Néha átjött Matilda néni a szomszédból, hozott nekem kaját vagy valami süteményt. Ő Papával nagyon jó barátságot ápolt. Egyedül él, ünnepekkor mindig áthívtuk magunkhoz. Azt hiszem, hogy ha ő nem lenne, nem bírtam volna ki a temetést. Végig ott volt mellettem, próbált vígasztalni, habár ő is bőven vígasztalásra szorult.
Szerda reggel már minden holmim össze volt csomagolva, a lakás ki volt takarítva és készen álltam átadni a tulajnak az albérlet kulcsait, amiben 17 évet éltem. Ma reggel találkozom a nevelőszüleimmel. Az igazgató azt mondta, hogy menjek be a suliba, de nem kell be mennem órákra. Csupán ott lesz a találkozási hely.
Hívtam egy taxit, hogy a sok csomagot ne kellje sokáig cipelnem. Matilda néni lekísért az épület elé. Szegénykém annyira sírt, hogy én sem bírtam megállni könnyek nélkül. Megígértem neki, hogy majd még meglátogatom, majd megöleltem és beültem a taxiba.
Túl rövidnek tűnt az út. Úgy éreztem, hogy alig két perc volt az egész. Tony ott várt engem az épület előtt, majd segített cipelni a csomagomat.
- Tudod már, hogy kik lesznek a nevelőszüleid? - kérdezte, miközben a tanári felé haladtunk.
- Még nem. A nevüket sem árulták el.
- Legalább a városban maradsz.
- Igen. És remélem, hogy rendes családhoz kerülök. - sóhajtottam.
- Ne aggódj. Minden rendben lesz. - tette le a a csomagokat, amikor az igazgatói oroda elé értünk, majd megölelt.
- Köszi a segítséget. - elhúzódtam tőle és az ajtóra néztem.
- Szívesen. Ha bármi gond van, hívj.
Bólintottam, majd erőt véve magamon, bekopogtam.
Bent az igazgató társaságában egy elegáns házaspár ült. Nem tudtam alaposan megfigyelni őket, mert hírtelen valami átfogta a derekamat.
- Jujj, de jó! Te leszel az új testvérem? Alig várom, hogy megmutassam a szobámat. Olyan jókat fogunk ott játszani. Habár a te szobád sem rossz, de az enyém sokkal szebb, mert rózsaszín és tele van játékkal. - lenéztem és egy sötétbarna hajú, négy év körüli kislány csimpászkodott rajtam és izgatott nagy aranybarna szemekkel nézett rám. Annyira aranyos volt, hogy akaratomtól függetlenül elmosolyodtam és leguggoltam hozzá. - Én Amanda vagyok, de mindenki Mandy-nek szólít. Neked mi a neved?
- Örülök, hogy megismertelek Mandy. Az én nevem January.
- Mint a január? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
- Aha. - bólintottam.
- Befonhatom majd a hajad. - simította félre kis kezével az arcomba lógó hosszú hajamat.
- Persze, de csak ha én is a tédet. - mondtam neki, mire heves bólogatással beleegyezett.
Ezek után a felnőttekre fordítottam a figyelmemet.
- Jó napot!
- Jó napot January! Szeretném bemutatni az új családját. Ő itt Mattew Butler és a felesége Andrea. mondta Mr. Richards, az igazgató.
A nő közelebb lépett hozzám és a tenyerébe fogta az enyémet.
- Örülök, hogy végre megismerhetlek, January. Remélem, hogy jól fogod érezni magad nálunk. - mosolygott rám barátságosan.
- Köszönöm..., hogy befogadnak. - mondtam kicsit zavartan.
Ezután semmi lényegesről nem beszéltünk. Kérdezősködtek pár dologról és részvétet nyílvánítottak az apám miatt.
- Tudod már, hogy kik lesznek a nevelőszüleid? - kérdezte, miközben a tanári felé haladtunk.
- Még nem. A nevüket sem árulták el.
- Legalább a városban maradsz.
- Igen. És remélem, hogy rendes családhoz kerülök. - sóhajtottam.
- Ne aggódj. Minden rendben lesz. - tette le a a csomagokat, amikor az igazgatói oroda elé értünk, majd megölelt.
- Köszi a segítséget. - elhúzódtam tőle és az ajtóra néztem.
- Szívesen. Ha bármi gond van, hívj.
Bólintottam, majd erőt véve magamon, bekopogtam.
Bent az igazgató társaságában egy elegáns házaspár ült. Nem tudtam alaposan megfigyelni őket, mert hírtelen valami átfogta a derekamat.
- Jujj, de jó! Te leszel az új testvérem? Alig várom, hogy megmutassam a szobámat. Olyan jókat fogunk ott játszani. Habár a te szobád sem rossz, de az enyém sokkal szebb, mert rózsaszín és tele van játékkal. - lenéztem és egy sötétbarna hajú, négy év körüli kislány csimpászkodott rajtam és izgatott nagy aranybarna szemekkel nézett rám. Annyira aranyos volt, hogy akaratomtól függetlenül elmosolyodtam és leguggoltam hozzá. - Én Amanda vagyok, de mindenki Mandy-nek szólít. Neked mi a neved?
- Örülök, hogy megismertelek Mandy. Az én nevem January.
- Mint a január? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
- Aha. - bólintottam.
- Befonhatom majd a hajad. - simította félre kis kezével az arcomba lógó hosszú hajamat.
- Persze, de csak ha én is a tédet. - mondtam neki, mire heves bólogatással beleegyezett.
Ezek után a felnőttekre fordítottam a figyelmemet.
- Jó napot!
- Jó napot January! Szeretném bemutatni az új családját. Ő itt Mattew Butler és a felesége Andrea. mondta Mr. Richards, az igazgató.
A nő közelebb lépett hozzám és a tenyerébe fogta az enyémet.
- Örülök, hogy végre megismerhetlek, January. Remélem, hogy jól fogod érezni magad nálunk. - mosolygott rám barátságosan.
- Köszönöm..., hogy befogadnak. - mondtam kicsit zavartan.
Ezután semmi lényegesről nem beszéltünk. Kérdezősködtek pár dologról és részvétet nyílvánítottak az apám miatt.
***
Hatalmas házban éltek. Mikor beléptem az előtérbe kényszerítenem kellett az államat, hogy ne essen le. Márványpadló, márványlépcső, néhány drágának tűnő festmény, antik bútorok. Minden gyönyörű volt és otthonos.
- Érezd magad otthon. - mondta nekem az új anyám.
- Köszönöm, Mrs. Butler.
- Szólíts nyugodtan Andrea-nak.
- Gyere, megmutatom a szobádat. - kezdett húzni Mandy az emelet felé.
Több ajtó mögött is elhaladtunk, majd egyik előtt lefékeztünk. Mandy rögtön be is nyitott és behúzott. Egy halványlila szobában találtam magam, középen egy nagy franciaággyal és még néhány bútorral. Sokkal nagyobb és modernebb volt, mint a régi szobám, mégis ezt kevésbé találtam otthonosnak. Talán azért, mert semmilyen személyes holmi nem volt benne. Vagy mert ez nem volt az én otthonom.
- Ugye milyen klassz? - nézett rám Mandy csillogó szemekkel. - De gyere, megmutatom az enyémet. Az enyém az anyáékéval szemben van, a tiéddel pedig a bátyámé van.
- Van egy bátyád? - kérdeztem, mert erről eddig nem tudtam.
- Aha. Biztos te is nagyon szeretni fogod, mert én szeretem őt. Azt mondta, hogy én vagyok az ő kis hercegnője. - magyarázta nagy élvezettel. - Mindig játszik velem, amikor megkérem.
Időközben megérkeztünk az ő szobályába. Hát mit is mondjak róla? Rózsaszín, úgy kábé minden.
- Tetszik? - kérdezte reménykedve.
- Hát ez igazán... hercegnős.
- Úgye? Bármikor átjöhetsz, ha unatkozol és akkor majd játszom veled. - mondta kedvesen.
- Szóval ezek szerint lehetünk barátnők? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen, igen!
A nap további részét azzal töltöttem, hogy a dolgaimat kicsomagoltam. A ruháimat bepakoltam a gardróbba, a könyveimet egy polcra felsorakoztattam és a Papával közös fényképeimet jól látható helyre tettem. Így már sokkal barátságosabbnak tűnt a szoba.
Alig múlt el délután három, amikor meghallottam egy boldog sikítást.
- Képzeld bátyó, új barátnőm van. - hallottam meg a kis Mandy hangját.
- Igen? Kicsoda? - érdeklődött az ismerős hang.
- Itt lakik nálunk, January-nek hívják. Ugye milyen szép neve van?
- Igen, tényleg az.
- Tetszik neki a szobám, azt mondta olyan, mint a hercegnőké. Szerintem ő is olyan, mint egy hercegnő. Olyan, mint Hamupipőke. Én pedig Belle vagyok.
- Szóval mindketten disney hercegnők vagytok?
- Aha. Gyere, bemutatlak neki. - itt el tudom képzelni, hogy megfogja a bátyja kezét és elkezdi az ajtóm felé húzni. Izgatottság száguldott keresztül rajtam. Túl ismerős volt ez a hang, de lehet, hogy csak hasonló az övéhez.
- Az az igazság, hogy én már ismerem őt. - vallotta be azt, amitől féltem. - De azért bemehetünk hozzá.
Ott álltam a szoba közepén az ajtó felé fordulva, amikor kinyílt az ajtó és beléptek rajta. A szívem őrült iramban dobolt a mellkasomban, majd felnéztem, bele pontosan azokba a felemás színű szemekbe.
Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen ritkán hozok részt. Eddig nem tudtam kilyukadni oda, ahová eddig szerettem volna, de most már úgy érzem (vagyis remélem), hogy elkaptam a történet ritmusát. Megpróbálok minél gyakrabban írni, habár ez az évem a suliba elég húzos (Bahh végzős év!). Köszönöm, hogy elolvastad! Puszi! :*
Alig múlt el délután három, amikor meghallottam egy boldog sikítást.
- Képzeld bátyó, új barátnőm van. - hallottam meg a kis Mandy hangját.
- Igen? Kicsoda? - érdeklődött az ismerős hang.
- Itt lakik nálunk, January-nek hívják. Ugye milyen szép neve van?
- Igen, tényleg az.
- Tetszik neki a szobám, azt mondta olyan, mint a hercegnőké. Szerintem ő is olyan, mint egy hercegnő. Olyan, mint Hamupipőke. Én pedig Belle vagyok.
- Szóval mindketten disney hercegnők vagytok?
- Aha. Gyere, bemutatlak neki. - itt el tudom képzelni, hogy megfogja a bátyja kezét és elkezdi az ajtóm felé húzni. Izgatottság száguldott keresztül rajtam. Túl ismerős volt ez a hang, de lehet, hogy csak hasonló az övéhez.
- Az az igazság, hogy én már ismerem őt. - vallotta be azt, amitől féltem. - De azért bemehetünk hozzá.
Ott álltam a szoba közepén az ajtó felé fordulva, amikor kinyílt az ajtó és beléptek rajta. A szívem őrült iramban dobolt a mellkasomban, majd felnéztem, bele pontosan azokba a felemás színű szemekbe.
Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen ritkán hozok részt. Eddig nem tudtam kilyukadni oda, ahová eddig szerettem volna, de most már úgy érzem (vagyis remélem), hogy elkaptam a történet ritmusát. Megpróbálok minél gyakrabban írni, habár ez az évem a suliba elég húzos (Bahh végzős év!). Köszönöm, hogy elolvastad! Puszi! :*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése